A Gyurinovics Fanni, Juhász Janka, Barócsai Petra, Késely Ajna összetételű magyar négyes aranyérmet szerzett a hódmezővásárhelyi ifjúsági úszó Európa-bajnokság 4×200 méteres gyorsváltójában.

0709_barocsaipetra_ifieb_2-1Gyurinovics Fanni nyitott, a hármas pályán úszva tartotta a lépést az élmezőnnyel, majd Juhász Janka a dobogóról leszakadni látszott, ám tőle az érdi Barócsai Petra vette át a „stafétabotot”, aki az ötödikről a harmadik helyre hozta fel a magyar kvartettet, úgy hogy minimális volt a hátránya a második helyen úszó ellenfélhez képest. Aztán a kontinensviadalon egyéniben már három elsőségnél tartó Késely Ajna ugrott Barócsai helyére, aki továbbvitte az érdi úszó lendületét és első helyre hozta be a magyar váltót!

Az előfutamban úszott 8:09.95 perces időt a hazai kvartett több mint hét (!) másodperccel, 8:02.67-re javította meg.

A vasárnapi záró nap délutáni programjában Milák Kristóf volt érdekelt a 100 m pillangó döntőjében, ahol jól is rajtolt, hiszen az első ötven után másodikként fordult, ám a rövidebb távokra jellemző nüánsz miatt nem jött ki jól neki a célba érkezés, így csak az ötödik helyen csapott a célba (52.98).

Sós Dániel is jó időt úszott a 400 m vegyes selejtezőjében, ám hiába lett övé a negyedik idő, két honfitársa megelőzte, így nem jutott a döntőbe.

 

 

 

Összegzés:

Az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. hat versenyzővel vett részt a hódmezővásárhelyi Európa-bajnokságon. Milák Kristóf 200 m pillangón magát is meglepve aranyérmet szerzett. Barócsai Petra ezüstérmes lett 100 m pillangón és aranyat szerzett az imént említett váltóval. Emellett a tizennégy nevezésből tízben (!) egyéni rekordot úsztak az érdiek, akik nyolc alkalommal döntőztek, igaz ideje alapján Barócsai Petra 200 m pillén, Sós Dániel pedig 400 m vegyesen is bekerült a döntőbe, de őket két-két magyar úszó megelőzte, s egy számba egy nemzetből legfeljebb két sportoló kerülhet be. Kovács Benedek 100 m háton úszott döntőt érő időt, ám a váltó miatt visszalépett.

A váltókban egyébként a 4×200 m lány gyors mellett Barócsai Petra a 4×100-as gyorsban negyedik lett, a 4×100-as vegyesen pedig hetedik. Milák Kristóf a 4×100 m fiú gyorsváltóval szerzett egy ötödik, a 4×200-on egy negyedik helyet.

Egyéni rekordok az Ifi Eb-n résztvevő érdiek versenyszámaiból:

Barócsai Petra:

400 m gyors – 4:19,71 – új csúcs: 4:15.35!

100 m pillangó – 1:00,77 – új csúcs: 59.79!

200 m pillangó – 2:12,22 – új csúcs: 2:11,91! 

Jánosi Kristóf:

100 m pillangó – 0:56,30

Kovács Benedek:

50 m hát – 0:26,10 – új csúcs: 26.02!

100 m hát – 0:55,72 – új csúcs: 0:55.65!

200 m hát – 2:01,70 – új csúcs: 2:00.86!

Milák Kristóf:

50 m pillangó – 0:24,39 – új csúcs: 24.30!

100 m pillangó – 0:53,31 – új csúcs: 52.84!

200 m pillangó – 1:59,69 – új csúcs: 1:58.17! – új csúcs: 1:56.77!

Sós Dániel:

200 m vegyes – 2:01,15

400 m vegyes – 4:20,46

Tekauer Márk:

100 m pillangó – 0:54,87

200 m pillangó – 1:59,09 – új csúcs: 1:58.87!

Forrás: www.erdmost.hu, 2016 JÚLIUS 10. 20:58