26 nov 2014
november 26, 2014

A jövő elkezdődött

0 Hozzászólás

Az edzőtáborokban is generációváltás, elkülönített támogatás, korosztályos válogatott és újabb évjárat – a sikeres mellett címszavakban ez jellemzi az egy éve elindított Jövő bajnokai – úszóprogramot. A szövetség elnöke, Gyárfás Tamás értékelőjéből egyértelmű: úsznak a lehetőségekben a fiatalok.

reb Amikor lassan másfél éve eldőlt, hogy 2017-ben Budapest junior úszó-világbajnokságnak ad otthont, majd nem sokkal később, hogy a 2021-es vizes vb-nek is, fordulat következett a sportág életében.

Ahogy a rendezést szívügyének tekintő szövetségi elnök, Gyárfás Tamás vallja: hogy a csúcseseményeken milyen sikerrel szerepelnek a magyar úszók, egyáltalán nem 2016-ban vagy még később dől el – hanem most. Éppen ezért már bő egy esztendeje útjára indult a Jövő bajnokai-program, amelynek célja, hogy kezdetben hét, a sok tehetség miatt Budapestet és a Pest megyét külön választva immár nyolc régióban kutassa fel és támogassa a bajnokjelölteket.

gyarfas_tamas03_szakajozsef

–  Az induláskor szinte kérlelnünk kellett, hogy területenként valahogy összejöjjön a harminc fiatal, most viszont úgy kellett kikötnünk, több nem kerülhet be – kezdi a szövetség vezetője. – Ez ugyanis nem a „Minden gyerek tanuljon meg úszni”-program. Itt a legjobbakat kell megtalálnunk, megtámogatnunk, hogy aztán, mindenekelőtt a két hazai világversenyen, eredményesek lehessenek.

Az indulás évében azok a legtehetségesebb 2002-2003-ban születettek kerültek a projektbe, akik 2021-ben 18-19 esztendősek lesznek. Ők minden hónap első szombatján felmérő versenyeken tehettek tanúbizonyságot a fejlődésükről. A 2002-es évjárat legjobbjai január 1-jétől már a korosztály válogatottját alkotják, de továbbra is részt vesznek a havonta zajló felmérőkön. A nemenként 15-15 versenyzőről Kiss László szövetségi és dr. Hargitay András utánpótlás-kapitány döntött. Nem kizárólag a stopper alapján: a régióvezetők ajánlása, és persze a két legenda meglátása éppúgy számított.

Az új esztendő kezdetétől legtöbbet bizonyított 2003-asok mellé újoncként csatlakoznak a még fiatalabbak, a 2004-es születésű reménységek. A kapitányok és a régióvezetők az idei helytállás ismeretében közösen döntöttek arról, hogy a 2003-as évjáratból ki marad ki, illetve ki kerül be a programba újonnan. A 2004-ben születetteket, a most csatlakozókat viszont kizárólagosan a régióvezetők választhatták ki. Ha úgy tetszik, ezzel maguk is megmérettetnek. Egy-egy régió – beleértve a 2002-2003-2004-es évjáratot – összesen harminc fiatalt vonultathat fel. A kiválasztottakat kiemelten követik: adatlapjukon nemcsak az időeredményeknek, de a tanulmányi előmenetelüknek, a családi hátterüknek, a szociális helyzetüknek ugyanúgy szerepelnie kell.

jb_program_szeged_szaka_jozsef

– Szemléletet váltottunk. Változatlanul minden megbecsülés megilleti azokat a huszonvalahány éves versenyzőket, akik világeseményen akár még a döntőbe is be tudják magukat verekedni. Mégis, ha dönteni kell köztük és egy-egy tizennégy vagy tizenöt éves nagy tehetség között, akiből még világelső is lehet: ki készüljön itthon, vagy ki menjen a tengerentúli edzőtáborba, magam a jóval fiatalabbra szavazok. Ezt támasztja alá Kiss László szövetségi kapitány legutóbbi döntése is, aki a dohai felnőtt rövid pályás vb-re a két tizenhárom esztendős szuper tehetséget, Gyurinovics Fannit és Késely Ajnát is beválogatta, hogy tapasztalatokat szerezzenek. Mindez egyben egyfajta üzenet is a legifjabbaknak, az edzőiknek, de még a szülőknek is: igen, érdemes igyekezni, nincsenek határok, minden esélyt megkapnak, akik arra érdemesek. Nálunk továbbra is megilleti a mindenkori második helyezettet a biztatás, a vállveregetés: „Érdemes igyekezned, még lehet belőled valaki.” Mindig a legmagasabb célokra kell törekedni. Csupa tehetséges, sokra hivatott ember él körülöttünk. Nekünk csak annyi dolgunk van, hogy kihozzuk belőlük a legtöbbet. A sportág még soha nem rendelkezhetett ekkora anyagi háttérrel. Az állami sporttámogatás eredményeként, a  MOB, az EMMI soha nem látott nagyságrendben segíti a szövetségeket. Sok más mellett a pénzből valamennyi régió kapott egy-egy tizenkilenc személyes kisbuszt, hogy akár a legeldugottabb helyről is bekapcsolódhassanak a programokba az arra legérdemesebbek.  2016 végére felépül az új uszoda.  Hát, mi kell még? Eredmény. Ha az úszás eddig is sikeres volt, akkor most szárnyalnia illik.

Újdonság, hogy 2015-től nem a régiók kiemelt egyesülete kezeli a Jövő bajnokai-programra biztosított szövetségi támogatást, hanem a szervezet elkülöníti a tekintélyes összeget. Gyárfás hangsúlyozta, erre nem bárminemű korábbi, megkérdőjelezhető felhasználás adott okot, pusztán még inkább garantálni akarják az átláthatóságot. A régióvezetők javaslatára, a szövetség mindenkori jóváhagyásával kerülhet sor a kifizetésekre.

Az elnök – aki egyben a Nemzetközi Úszó Szövetség alelnöke és az európai szövetség gazdasági vezetője – a kitűnő kapcsolatai révén legutóbb a hollandokkal és dubajiakkal is tárgyalt, hogy magyar fiatalok cserealapon nagyobb létszámban rendszeresen készülhessenek külföldön.

kesely_ajna02_cser_daniel_musz

– Akárhogy is nézzük, monoton tevékenység naponta órákat faltól falig úszni. Fontos, hogy a legjobbak pozitív többlethez jussanak. Világot láthatnak, nyelvet tanulhatnak. A táguló lehetőségek biztosan ösztönzőleg hatnak a társakra is: lám, ha ő eljutott ide, én is még inkább megteszek mindent, hogy nekem is sikerüljön. A keretek nyitottak: aki az idén kikerült a rendszerből, bármikor visszatérhet, mint ahogy az újakat is tárt karokkal várjuk. A legfőbb értékmérő az időmérő, a stopper. Többektől hallottam, hogy féltik a fiatalokat, mondván, túlhajtják őket, így hamar kiégnek. Jobb lenne visszafogni őket. Szerintem ezt a kérdést bízzuk a remek edzőikre. Ők tudják, hogyan készítsék fel őket. Talán itt érdemes elmondani, hogy a londoni olimpián úszásban három tizenöt éves nyert aranyat. Ők ma is úsznak, nem égtek ki. Azok hagyták abba, akik leégtek.

A program nagy értéke, hogy a jövő bajnokait a múlt és a jelen bajnokai is segítik. Élmény volt látni, amint a felmérő versenyen körülrajzották a gyerekek Hosszú Katinkát, Risztov Évát, Gyurta Dánielt, Cseh Lászlót és a többeket. Az pedig már-már megható, ahogy ezek az apróságok feszítenek az Aréna napsárga szerelésében. Több kedves történet ismert arról, hogy sokan közülük még iskolába is abban járnak, sőt van, aki este kispárnaként teszi a feje alá. Büszkék arra, hogy viselhetik: ez az, amit nem lehet megvásárolni, csak kiérdemelni.

A Jövő bajnoki-program sikerét nemcsak az igazolja, hogy itthon más sportszövetségek is meg akarják valósítani. Immár külföldön is másolják. Gyárfás Tamás vicc nélkül közölte, ez utóbbinak a legkevésbé sem örül…

Régiók, vezetők
Nyugat-dunántúli: Petrov Iván, közép-dunántúli: Bene Vera, dél-dunántúli: Kovács László, dél-alföldi: Bán Sándor, észak-alföldi: Fazekas Mónika, észak-magyarországi: Kovács Ottó, közép-magyarországi: Vizi Csaba, Budapest: Tóth Ramón.