0131_uszasMegkezdte a 2017-es évet az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft., amely első állomásként Székesfehérváron vett részt egy felkészülési versenyen, ahol a hat érdi induló összesen tizenkét számba nevezett, s ebből tizenegyszer dobogón végzett, az egy negyedik hely mellett.

A székesfehérvári versenyen hat érdi vett részt, Barócsai Petra, Joó Sára, Jánosi Kristóf, Kovács Benedek, Vigassy Bálint és a betegsége után visszatérő Milák Kristóf.

A Fejér megyei versenyen a 2000-2001-es születésű korosztály, valamint az 1999 és korábban születettek mérették meg magukat.

Milák Kristófnak jól sikerült a visszatérés, hiszen ugyan az elmúlt hónapokban edzett, de orvosi tanácsra versenyen nem indulhatott. Ezúttal viszont 400 gyorson és 200 pillangón is aranyérmet szerzett.

Egerszegi Krisztina fia, Vigassy Bálint 200 háton 2:14,30-as idővel csapott a célba, mellyel aranyérmet szerzett abban a számban, melyben édesanyja három olimpiai-, egy világbajnoki és három Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Emellett az érdi úszó 400 gyorson negyedik helyen zárt.

Kovács Benedek fő számba, a 200 hát mellett 400 gyorson is elsőként érte a falat. Jánosi Kristóf egy olimpiai bronzérmes előzött meg, hiszen 100 gyorson a riói olimpián 200 pillangón harmadik Kenderesi Tamást előzte meg, ez viszont a korábbi érdinek – immár 200 pillangón – nem sikerült, hiszen kiélezett csatában Tekauer Márk (Dunaharaszti MTK) második lett az olimpikon mögött a fő számában.

A lányoknál Barcsai Petra 400 gyorson első, 100-on második lett, míg Joó Sára 200 háton lett második, és 100 gyorson első.

A hat érdi úszó tizenkét számban indult, melyek közül nyolc aranyat és három ezüstöt szerzett az egy darab negyedik hely mellett.

Eredmények:
400 gyors (2000-2001-es születésűek):

1. Milák Kristóf – 3:59,97
4. Vigassy Bálint – 4:16,42

400 gyors (1999 és idősebbek):
1. Kovács Benedek – 4:04,41
2. Jánosi Kristóf – 4:07,82

400 gyors (2000-2001-es születésűek):
1. Barócsai Petra – 4:21,27

200 hát (2000-2001-es születésűek):
1.
Vigassy Bálint – 2:14,30

200 hát (1999 és idősebbek):
1.
Kovács Benedek – 2:03,55

200 hát (1999 és idősebbek):
2.
Joó Sára – 2:22,44

100 gyors (1999 és idősebbek):
1.
Jánosi Kristóf – 0:52,02

100 gyors (2000-2001-es születésűek):
2.
Barócsai Petra – 0:57,98

100 gyors (1999 és idősebbek):
1.
Joó Sára – 0:57,50

200 pillangó (2000-2001-es születésűek):
1.
Milák Kristóf – 1:58,62

200 pillangó (1999 és idősebbek):
2.
Tekauer Márk (DMTK) – 1:59,41

Fotó: borsonline.hu/Cser Dániel

Forrás: www.erdmost.hu 2017.01.31.