17 okt 2016
október 17, 2016

ÍGÉRETES CIKLUSKEZDÉS

0 Hozzászólás

a119Még a Kacsa mesék című rajzfilmből ismert Dagobert bácsi is irigykedne, ha egy halomban látná az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. hétvégén, a százhalombattai VI. Matrica Kupán elért eredményei után kapott érmeket, hiszen az érdiek a két nap alatt tizenkét arany-, tizenhat ezüst- és húsz bronzérmet szedtek össze – ha mindehhez hozzáadjuk, hogy ez csak amolyan felhozó verseny volt, még inkább kiemelkedő a teljesítményük.

Bár némileg borítékolható volt az éremhalmaz, hiszen az érdiek a szombati napon harmincegy, tizenhárom évnél fiatalabb versenyzővel összesen 133 alkalommal álltak rajtkőre, míg a vasárnapi versenynapon az idősebbek tizennégyen 74-szer ugrottak vízbe, ennek ellenére jókora adag érmet hoztak haza. A hivatalos jegyzőkönyv szerint a pontversenyben második helyen zártak az érdiek, ám egy kis átigazolási „malőr” miatt még az is lehet, hogy megnyerték az összetettet, miután a csapathoz szeptemberben érkezett a Ferencvárostól Joó Sára, aki három arany- és egy-egy ezüst-, illetve bronzérmet szerzett, azaz papíron ezeket az eredményeket az FTC-nek gyűjtötte, de gyakorlatilag az érdieknek szerezte. Bár ugyanez igaz Tekauer Márkra is, aki az érdieknek szerzett három ezüstérmet, ám ő időközben a Dunaharaszti MTK-hoz igazolt. A fiatalabbak közül Dulka Zsófia nyakába három (plusz egy) aranyérmet is akasztottak, miután 200 méter gyorson, 100 mellen és 100 vegyesen is elsőként ért célba a rövidpályás medencében a 2006-os korosztályban. Treuer Ádám sem panaszkodhat, hiszen a 2008-as születésű úszó 50 háton és 50 gyorson sem talált legyőzőre. A fiataloknál még Ángyán Máté 100 pillangón diadalmaskodott, illetve az Őri Rebeka, Kovács Karolina, Kenderesi Krisztina, Dulka Zsófia összetételű váltó megnyerte a 4×50 méteres vegyest is.
A nagyobbaknál a már említett Joó Sára 50 pillangón, 100 gyorson és 100 vegyesen is győzött, 200 vegyesen második, 100 pillangón harmadik lett, Barócsai Petra 100 pillén nyerte meg a korosztályos küzdelmeket, míg Kovács Benedek – szokásához híven – elsőként ért célba 100 háton. Sós Dániel a 100 és a 200 vegyes ezüstérme mellett még 100 háton is másodikként zárt, míg Barócsai 50 gyorson és 50 pillén lett második, 100 gyorson harmadik. Vigassy Bálint 50 méter háton ért fel a dobogó legalsó fokára. A Soeterbroek Krisztina, Édes Enikő, Barócsai Petra, Szklenár Flóra alkotta érdi kvartett pedig ezüstérmesként zárt a 4×50 méteres vegyesváltóban.
Visszatérve az összesített pontversenyre, az érdiek – a hivatalos jegyzőkönyv szerint – 9 első, 19-19 második és harmadik hellyel zártak, amely után 330 ranglistapont lett a jutalmuk, ezzel pedig egy egységgel maradtak le a Budafóka XXII. SE-től, de valójában – Joó Sára teljesítménye miatt – 12 arany-, 16 ezüst-, és 19 bronzéremmel zártak, azaz lemaradásukat elvben behozták a budatétényiekkel szemben – ha hozzátesszük, hogy a korosztályos Európa-bajnok Milák Kristóf egészségügyi problémák miatt nem indulhatott, akkor még inkább megsüvegelendő az érdiek eredménysora. Az úszók legközelebb a november 2. és 5. között a százhalombattai sportuszodában rendezett rövidpályás országos bajnokságon lépnek rajtkőre.

A részletes jegyzőkönyvet ide kattintva tekintheti meg.

Eredmények, VI. Matrica Kupa, Százhalombatta
13 évesnél fiatalabbak:
Dulka Zsófia (2006):

1. 200 gyors (2:31,13)
1. 100 mell (1:30,18)
1. 100 vegyes (1:18,07)
2. 100 hát (1:19,52)
2. 100 gyors (1:12,65)

Treuer Ádám (2008):
1. 50 hát (0:42,50)
1. 50 gyors (0:38,73)
2. 50 pillangó (0:44,92)
2. 50 mell (0:50,05)

Tohl Patrik (2004):
2. 50 gyors (0:27,48)
3. 200 gyors (2:10,42)
3. 100 pillangó (1:10,11)
3. 50 pillangó (0:30,59)
3. 100 gyors (1:00,41)

Ángyán Máté (2005):
1. 100 pillangó (1:12,72)
2. 50 pillangó (0:33,63)
3. 100 vegyes (1:17,20)

Poteczin Dániel (2006):
3. 200 gyors (2:34,71)
3. 50 gyors (0:34.38)
3. 100 hát (1:22,77)

Gasparics Zalán (2007):
2. 100 gyors (1:18,00)
3. 100 pillangó (1:25,21)
3. 100 vegyes (1:28,79)
3. 50 pillangó (0:39,08)

Kenderesi Krisztina (2005):
2. 50 gyors (0:31,93)
3. 100 pillangó (1:14,03)
3. 50 pillangó (0:34,71)
3. 100 gyors (1:09,03)

Őri Rebeka (2004):
3. 100 hát (1:12,63)

Tüke Gréta (2005):
3. 100 hát (1:21,46)

Hegedűs Anna (2009):
3. 50 mell (0:54,92)

Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft.:
1. 4×50 méteres fiú vegyesváltó (Bodor Mátyás, Téri Bálint, Gasparics Zalán, Treuer Ádám) – 2:56,34
2. 4×50 méteres lány vegyesváltó (Őri Rebeka, Kovács Karolina, Kenderesi Krisztina, Dulka Zsófia) – 2:19,59

13 évnél idősebbek:
Joó Sára (1995):
1. 100 vegyes (1:03,25)
1. 50 pillangó (0:27,70)
1. 100 gyors (0:56,70)
2. 200 vegyes (2:16,82)
3. 100 pillangó (1:01,60)

Sós Dániel (1998):
2. 200 vegyes (1:59,34)
2. 100 vegyes (0:56,64)
2. 100 hát (0:55,03) – holtversenyben

Barócsai Petra (2001):
1. 100 pillangó (1:01,38)
2. 50 gyors (0:27,17)
2. 50 pillangó (0:28,80)
3. 100 gyors (0.58,37)

Vigassy Bálint (2000):
3. 50 hát (0:29,32)

Kovács Benedek (1998):
1. 100 hát (0:55,03)

Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft.:
2. 4×50 méteres lány vegyesváltó (Soeterbroek Krisztina, Édes Enikő, Barócsai Petra, Szklenár Flóra) – 2:06,96

www.erdmost.hu, 2016 OKTÓBER 17. 09:55