23 szept 2016
szeptember 23, 2016

KEMÉNY EGY ÉV ELÉ NÉZNEK

0 Hozzászólás

Kiváló nyáron van túl az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft., hiszen a korosztályos országos bajnokságokon, valamint az ifjúsági Európa-bajnokságon is termelték az érmeket, ám jövőre nagyon komoly versenyeik lesznek.

0709_MILAK_2-830x436erdmost.hu, 2016 SZEPTEMBER 23. 16:34

Jövőre ifjúsági Európa-bajnokságot rendeznek az izraeli Netanyában, ifjúsági világbajnokságot az amerikai Indianapolisban, Győrben Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, Budapesten pedig felnőtt vizes-világbajnokságot – ezeken jó eséllyel lesznek érdiek.A nyári viadalokat követően a versenyzők kaptak néhány hét pihenőt, ám augusztus végén, szeptember elején megkezdődött a munka az őszi időszakra.  Az érdi úszók első versenyükön három hét múlva vesznek részt, ekkor rendezik ugyanis Százhalombattán a Matrica Kupát, nem sokkal később lesz a felnőtt rövidpályás országos bajnokság, a hagyományoknak megfelelően ezt is Százhalombattán rendezik.

 

„A mi versenyzőink ifi korosztályúak, de talán olyan szempo
ntból könnyebb lesz most a helyzetük, hogy az olimpia után a nagyobb versenyzők valószínűleg pihenni fognak, ha el is indulnak, akkor sem lesznek teljesen felkészülve, tehát értékes pontokat lehet elcsenni a nagyoktól.” – kezdte Selmeci Attila, az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. mesteredzője.

A csapat a rövidpályás ob után minden bizonnyal két hetet Hódmezővásárhelyen készül egy edzőtáborban. Aztán Székesfehérváron és Budapesten, a BVSC-Kupán indulnának majd, immár 50 méteres medencében, a cikluszáró versenyt pedig majd december közepén rendezik Győrben. Ám ezt megelőzően december elején Kanadában tartják a rövidpályás világbajnokságot.

„A szövetségi kapitány (Hargitay András – a szerk.) bejelentette, hogy egy-egy fiatalt is számításba venne. Mivel nekünk volt két kiváló teljesítményünk, akik érmesek voltak, így Barócsai Petra és Milák Kristóf, valamint Sós Dániel is számításba jöhet.”

Az érdi úszóknál voltak változások is a csapat összetételét illetően, távozott Tekauer Márk, aki a Dunaharaszti MTK-nál folytatja pályafutását, ám az FTC-től érkezett a 21 éves Joó Sára.

„Nagyon sajnálom, hogy távozott, mert ő volt a csapat egyik vezéregyénisége, aki sokáig a hátán vitte a szakosztályt. Ő az ifi Eb-n jobb eredményt szeretett volna elérni, ez a középdöntőig úgy tűnt sikerül is, végül nyolcadik lett a döntőben, ami valójában egy nagyon nagy dolog, de ő maximalista versenyző önmagával szemben is, ezért úgy érezte, hogy ez számára nem volt elegendő és inkább más klubbal próbál szerencsét. Tisztelni kell a versenyző véleményét, barátilag váltunk el, úgy búcsúztam tőle, hogy bizonyítson tovább, de az ajtónk nyitva áll előtte. Ha egyszer úgy gondolja, hogy visszajönne, akkor tárt karokkal fogadjuk vissza.” – mondta Selmeci Attila Tekauer Márkról, aki az ifjúsági kontinensviadalon nyolcadik helyen végzett 200 méter pillangón, amelyben Milák Kristóf lett az aranyérmes.

Joó Sára már felnőttkorú versenyző, 21 éves, a sprintszámokban volt eredményes, legutóbb a nyári országos bajnokságon 50 m háton és gyorson is bajnok lett.

„Amikor átjött hozzánk, úgy nyilatkozott, hogy több van benne és nem a sprinttávokra, hanem inkább 100 és 200 gyorsra szeretne koncentrálni, ebben kérte a segítségünket.” – ismertette Joó Sárát a mesteredző.

Fotón: Milák Kristóf