23 márc 2016
március 23, 2016

CSAK ÍGY TOVÁBB!

0 Hozzászólás

0203_uszasAz Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. ott folytatja, ahol abbahagyta. Az érdi úszók ezúttal Kecskeméten, a Bácsvíz Kupa nemzetközi versenyen álltak rajtkőre – a tizenkilenc arany-, öt ezüst-, és kilenc bronzérem pedig magáért beszél.

Az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. idősebb csapata – amely az idei hódmezővásárhelyi korosztályos Európa-bajnokságra készül – először szállt vízbe éles versenyen idén. A szezonkezdet ellenére Selmeci Attila és Magó Gábor tanítványai ott folytatták, ahol néhány hónappal ezelőtt abbahagyták.
Barócsai Petrának fájhatott a nyaka a hazafelé vezető úton, ugyanis hat aranyérmet akasztottak a nyakába, de nyilvánvalóan ez az eredmény felejteti vele a nyakfájdalmat – már ha volt neki. Kovács Benedek (1 arany, 1 ezüst, 2 bronz), Milák Kristóf (4 arany), Sós Dániel (3 arany, 1 ezüst) és Tekauer Márk (2 arany, 1 ezüst, 1 bronz) sem maradt el sokkal Barócsaitól az érmek számában, de a csapatból mellettük Vigassy Bálint egy aranyéremmel és Varga Marcell egy bronzzal térhetett haza.

A fiatalabb versenyzők között Treuer Ádám szinte tarolt, az 50 méteres számokban (mind a négyben!). Mellen, háton és gyorsúszásban is bronzérmet szerzett, mindezt úgy, hogy gyorsúszásban 202 indulója volt a versenynek. De nem csak a bronzokat ünnepelhette, 100 gyorson ezüstérmet, 50 méter pillangón és 100 háton egyaránt aranyérmet szerzett. Simon Korina pedig a 200 méteres hátúszásban szerzett egy ezüstérmet.

A Kecskeméten rendezett versenyen összesen 31 kategóriában 656 úszó adta be nevezését (316 lány, 340 fiú), az érdiek az összesített pontversenyben a negyedik helyen végeztek 338 pontot gyűjtve. Az egyéni rangsorban Barócsai Petra a lányok között a negyedik lett (781 pont), míg a fiúknál a 340 közül a legjobb tízbe négyen is bekerültek, az élen Sós Dániel áll (812 pont), Tekauer Márk negyedik (784), Milák Kristóf ötödik (780), Kovács Benedek pedig a hetedik (759) a ranglistán.

BÁCSVÍZ Kupa Nemzetközi Úszóverseny  Kecskemét 2016.03.19-20.:

1 Barócsai Petra 50 m gyorsúszás 0:27,80

1 Barócsai Petra 50 m pillangóúszás 0:28,71

1 Barócsai Petra 200 m gyorsúszás 2:03,03

1 Barócsai Petra 200 m pillangóúszás 2:12,22

1 Barócsai Petra 400 m vegyesúszás 4:54,43

1 Barócsai Petra 100 m pillangóúszás 1:00,88

1 Kovács Benedek 100 m hátúszás 0:56,94

1 Milák Kristóf 200 m gyorsúszás 1:52,69

1 Milák Kristóf 200 m pillangóúszás 2:01,12

1 Milák Kristóf 100 m gyorsúszás 0:52,16

1 Milák Kristóf 100 m hátúszás 0:58,46

1 Sós Dániel 200 m hátúszás 2:03,37

1 Sós Dániel 200 m vegyesúszás 2:02,19

1 Sós Dániel 400 m vegyesúszás 4:24,07

1 Tekauer Márk 200 m pillangóúszás 2:00,91

1 Tekauer Márk 100 m pillangóúszás 0:56,41

1 Treuer Ádám 50 m pillangóúszás 0:45,59

1 Treuer Ádám 100 m hátúszás 1:34,24

1 Vigassy Bálint 200 m hátúszás 2:12,15

 

2 Kovács Benedek 200 m hátúszás 2:03,96

2 Simon Korina 200 m hátúszás 3:22,11

2 Sós Dániel 100 m mellúszás 1:05,22

2 Tekauer Márk 200 m gyorsúszás 1:55,23

2 Treuer Ádám 100 m gyorsúszás 1:26,73

 

3 Jánosi Kristóf 100 m pillangóúszás 0:58,15

3 Kovács Benedek 50 m hátúszás 0:27,00

3 Kovács Benedek 200 m gyorsúszás 1:58,20

3 Tekauer Márk 50 m pillangóúszás 0:25,85

3 Treuer Ádám 50 m gyorsúszás 0:40,73

3 Treuer Ádám 50 m hátúszás 0:46,26

3 Treuer Ádám 50 m mellúszás 0:53,25

3 Treuer Ádám 100 m mellúszás 1:53,84

3 Varga Marcell 200 m vegyesúszás 2:17,22

Forrás: erdmost.hu, 2016.03.21.