04 okt 2015
október 4, 2015

Dal a vízben

0 Hozzászólás

Dal a vízben

Érdre költözött januárban Dunaújvárosból a tizenhárom éves Barócsai Petra, és már az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzőjeként nyert arany- és ezüstérmet az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Edzés közben ének és hódmezővásárhelyi remények.

reb Nap mint nap nagyon óvatosan kell zenét választania a 13 éves Barócsai Petrának, hiszen mégsem mindegy, mit énekel az úszás közben, a víz alatt. Hallottunk már olyat, hogy verset mondanak, számolnak vagy egyszerűen csendben a túlélésre játszanak a versenyzők az edzésen, de dalolással ritkán találkozunk.

„És néha összemosolygunk a többiekkel” – folytatja bájosan Barócsai, mivel is telnek a hosszú-hosszú kilométerek a medencében. Jelenleg még „csak” napi hat-hét kilométer a penzum a tetszetős Érd Arénában, hiszen a nyár után csak fokozatosan lendülnek munkába Selmeci Attila és a kollégák tanítványai. Hamarosan azonban reggelente is irány az uszoda, így könnyen megduplázódhat az adag.

barocsai_petra_szalmas

Barócsai alig egy éve még a dunaújvárosi medence felé vette az irányt hajnalonként és délutánonként, de januárban elköltözött otthonról. Úgy érezte, környezetváltozásra van szüksége, és mivel Gyenese Ágnes edző szintén maga mögött hagyta a Dunaferrt, Érdre vezetett a fiatal lány útja is, aki jelenleg éppen a trénerrel lakik együtt.

A váltást némileg igazolja, hogy Petra – miként Hargitay András utánpótlás-kapitány fogalmazott korábban – szép csendben arany- és ezüstérmet szerzett a Tbilisziben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Sokan a négy elsőséget gyűjtő Késely Ajnával foglalkoztak, pedig Barócsai mérlege is tetszetős: 100 m pillangón győzött, és a nem éppen rokon műfaj 800 m gyorson a dobogó második fokára állhatott fel.

„Igazából nagyon jó érzés, hogy sikerült elérni a céljaimat, hiszen az egyik számomban mindenképpen nyerni akartam, és a másikban pedig pont érmet szerezni. A medencén kívül is jó élmény volt a verseny, mert összetartó csapat alakult ki.”

A 14. születésnapját novemberben ünneplő úszó az idei szezonra még nagyobb célokat tűzött ki, hiszen szeretne indulni a nyári ifjúsági Európa-bajnokságon. Csakhogy a hazai, hódmezővásárhelyi viadalon a legfiatalabbak közé tartozna, így már a részvétel is szép teljesítmény lenne tőle. Pedig annál is magasabbra tör: döntőt úszna, de a legjobb persze az lenne, ha csillogó medált akasztanának a nyakába.

Addig viszont kemény munka vár rá. Igaz, angyali kedvességgel ecseteli, hogy ő már egyhónapos nyári szünet végeztével is örült, hogy ismét vízbe szállhatott, mert „olyan jó érzés tempózni, bármennyi kilométer is vár rám”. Ő az edzőtáborokat is várja, pedig tudvalevő, a klasszikus külföldi, háromhetes tréningtúrák igazán nem a nyaralást idézik, legalábbis ha az elvégzett munka mennyiségére gondolunk. „Persze, sokat edzettünk legutóbb Thaiföldön, de amikor szabadidőt kaptunk, kirándultunk, strandoltunk, várost néztünk, az pedig nagyon tetszett. Szeretem, hogy sok helyre eljutok az úszás révén.”

Edzője, Selmeci szerint – akárcsak néhány érdi társának – a medencében is messzire vezet az útja.

Forrás: utanpotlassport.hu  2015.október 04.