24 jún 2015
június 24, 2015

BAKU: MEGSZOKTÁK A MEDENCÉT

0 Hozzászólás
0623_baku_EJ

Tekauer Márk és Sós Dániel is rajtkőre állt a Bakuban zajló I. Európa Játékokon 50 méteres pillangóúszásban, majd előbbi 200 m pillangón, utóbbi 200 m vegyesen bizonyított.
Sós Dánielék kedden kora reggel, magyar idő szerint reggel 7 óra előtt indultak el hárman az 50 méteres pillangóúszás első futamában, ahol az Érdi Úszó Sport Kft. sportolója 25.67-es idejével második lett, míg a harmadik futamban Tekauer Márk állt rajtkőre kilenc ellenféllel, ahol 25. 92-es idővel negyedik lett.

Eredményük alapján egyik érdi sem jutott az elődöntőbe, Sós a 40., Tekauer a 48. helyen végzett a rendkívül nagy, 61 fős mezőnyben, ám Selmeci Attila a két úszó edzője már korábban hangoztatta, hogy az 50 pille csak egy bemelegítő szám, hogy szokják a bakui medencét.

Szerda reggel pedig Sós Dániel egyik fő számában, a 200 m vegyesben indult el, ahol a negyvenöt fős mezőnyben ötödik lett 2:03,58-as idejével, így az eldődöntőben, majd az első futamban indul remek pályán, az ötösön. Sós Dániel kicsivel 15 óra után versenyez a döntőbe jutásért.

Tekauer Márk is fő számában, a 200 m pillangón indult el, ahol a 32-ből tizenegyedik, azaz elődöntős helyet úszott 2:01,93-as idejével – ennél nemrég, az Országos Vidék Bajnokságon is jobbat úszott, akkor 2:01,21-es idővel végzett a harmadik helyen – igaz olyan mezőnyben, ahol Cseh László háromszoros olimpiai ezüstérmes nyert.

Tekauer Márk a szám elődöntőjének első futamában 15:47-től versenyez a kettes pályán.

A folytatásban Sós Dániel június 27-én 400 vegyesen bizonyíthat szintén a reggeli órákban.

Tekauer Márk 26-án 100 m pillén, végül a 4×100 m vegyes váltó tagjaként június 27-én zárja a versenyt. Reméljük minél tovább maradnak Bakuban a versenyzők, hiszen az azt jelenti, hogy jó eredményeket értek el.

Az Érden felnövő, és az Érdi VSE tollaslabda szakosztályánál nevelkedő, ám néhány éve már a pécsi MultiAlarm SE-t erősítő Sárosi Laura vegyes párosban kezdte az Európa Játékokat Krausz Gergővel az oldalán, ahol francia ellenfelüktől szoros első játszmát követően végül 2:0-ra kikaptak a Játékok D-csoportjának első fordulójában, majd a görögöket szinte lenullázták, hiszen 21:4-re és 21:5-re nyerték a két szettet, így a játszmát pedig 2:0-ra.
A D-jelű kvartettben Sárosiék a második helyen állnak.

Női egyéniben Sárosi Laura a fehérorosz Linda Zetchiritől 2:0-ra kapott ki, ám a lengyel Weronika Grudzinát kiélezett találkozón 21:15, 15:21, 21:11-re legyőzte, így az A csoportban egy győzelemmel és egy vereséggel Sárosi Laura a második helyet foglalja el.