Egyéni csúccsal másodikként ért célba a bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon az Érdi Úszó Sport Kft. fiatal tehetsége, Csulák Lia.


A 2004-es és 2005-ös lányok számára rendezett eseményre Csulák Lia nagy reményekkel érkezett, hiszen még az utazás előtt elmondta, szeretne legalább bronzérmet szerezni, s faragni eddigi legjobbjából, míg edzője, Magó Gábor reális célként a döntőt fogalmazta meg.

Nos, Csulák Lia még a saját várakozásait is alaposan felülmúlta, hiszen már az előfutamok során is biztató formát mutatott: pillangón és háton is elsőként fordult, majd a mell első ötven méterén is, azonban a második hosszra  egy helyet visszacsúszott, gyorson pedig nem tudta behozni lemaradását, mégis 4:54,50-es idővel második helyen jutott döntőbe.

A fináléban azonban már nem volt esélye az Egyesült Királyságbeli Katie Shanahannel szemben, pillangón másodikként fordult, háton harmadikként, majd mellen ismét javított egy helyet, s megelőzte az olasz Chiara Fontanát, akit végül gyorson lehagyott és 4:50,50 perces idővel ezüstérmes lett! Nos, a Csulák Lia által kívánt bronz és 4:52-es idő teljesítve, mi több túlteljesítve lett!

A számot Katie Shanahan 4:43,92-es EYOF-csúccsal nyerte meg, Lia pedig 3,81 másodperccel javította meg egyéni rekordját.

Csulák Lia a bakui EYOF-on még 200 méter vegyesen száll vízbe július 25-én.

img_8203

Csulák Lia a magyar delegáció eddigi legfényesebb érmét szerezte a bakui EYOF-on