22 jún 2019
június 22, 2019

Újabb két érem!

0 Hozzászólás

Az első két nap egyéni csúcsai és három bronzérme után a kecskeméti serdülő országos bajnokság harmadik napján egy ezüst- és egy újabb bronzérmet hoztak az Érdi Úszó Sport Kft. kiválóságai.

400 méter vegyesen Csulák Lia egészen elképesztőt ment, hiszen a 2005-ös születésű úszó több mint öt másodperccel javította meg a tavalyi gyermek ob-n úszott legjobbját, 4:54,31 perces idejével pedig második helyen érte a falat. Ebben a számban a még gyermek korosztályú Ángyán Máté is rajtkőre állt, s Csulákhoz hasonlóan nagyot (4,06 másodpercet) faragott legjobbján, ezzel a tizedik helyen zárt.

IMG_8203

Csulák Lia második érmét szerezte meg Kecskeméten

200 méter mellen Jankó Donát nagy éremesélyesként mérette meg magát, amelyet igazolt is, hiszen 2:26,80-as ideje az egyéni rekord (1,33 másodperces javítás) mellett bronzérmet hozott neki. Kovács Karolina a lányoknál 32. helyen végzett.

100 gyorson négy érdi is szerepelt, a legjobban Tohl Patrik ment, aki szintén új egyéni csúcsot úszott, ezzel a B-döntőben ötödikként végzett, míg Pigler Attila 26., Kovács Karolina 92., Vári Marcell pedig 108. helyen zárt.

IMG_7882

Tohl Patrik újabb egyéni csúcsot repesztett a serdülő ob-n!

200 méter háton Őri Rebeka szerepelt Magó Gábor tanítványai közül, aki fő számában döntőbe jutott, s végül a nyolcadik helyet szerezte meg.

Az Érdi Úszó Sport Kft. Jankó Donát, Ángyán Máté, Pigler Attila, Tohl Patrik összetételű 4×100 méteres fiú gyorsváltója az erős mezőnyben az előkelő, hetedik helyet szerezte meg 3:42,51-es idővel.

A serdülő országos bajnokság harmadik napját ide kattintva nézheti vissza.

Az ob negyedik napjának délutáni döntőit a Magyar Úszó Szövetség hivatalos Youtube csatornáján élőben közvetíti.

Eredmények, LXIII. Serdülő Országos Bajnokság, Kecskemét, 3. nap
400 m vegyes
Csulák Lia (2005) – 2., 4:54,31
Ángyán Máté (2005) – 10., 4:49,14

200 m mell
Jankó Donát (2003) – 3., 2:26,80
Kovács Karolina (2004) – 32., 2:56,13

100 m gyors
Tohl Patrik (2004) – B-döntőben 5., 0:55,05
Pigler Attila (2003) – 26., 0:56,31
Kovács Karolina – 92., 1:06,41
Vári Marcell (2004) – 108., 1:01,63

200 m hát
Őri Rebeka (2004) – 8., 2:23,78

4×100 m fiú gyorsváltó
Érdi Úszó Sport Kft. (Jankó Donát, Ángyán Máté, Pigler Attila, Tohl Patrik) – 7., 3:42,51