17 márc 2017
március 17, 2017

Eb-re, vb-re készülve

0 Hozzászólás

Gőzerővel, és szívproblémája után száz százalékosan készül a nyári korosztályos úszó-világversenyekre a 17 éves Milák Kristóf. A 200 méter pillangó junior Európa-bajnoka kicsit sajnálja, hogy az idén nem jut el meleg égövi edzőtáborba, ám jól és hatékonyan tempózik. Hódmezővásárhelyen.

A legjobbak mellett több fiatal is lehetőséget kapott arra tavaly decemberben, hogy induljon a windsori felnőtt rövid pályás úszó-világbajnokságon. A 17 éves Milák Kristóf nem volt a Kanadába utazó ifjak között, hiszen szívprobléma miatt novemberben egyáltalán nem úszott. Az Érdi Úszó Sport Nonprofit Zrt. versenyzője elzárkózott attól, hogy az egészségügyi gondjáról beszéljen, mondván, aki bennfentes, az tudja, miről van szó, aki pedig nem, annak nem is szükséges értesülnie róla.

milak_kristof_musz01

Noha a nehéz időszakot nem akarta felidézni, az azt követő periódusról már készségesen beszélt.

„Egy hónap kihagyás hosszú időnek számít, s mert problémám volt azzal, hogy kinyújtsam a lábamat, szinte újra kellett tanulnom járni meg úszni – mondja a tavalyi hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokságon 200 m pillangón első úszó. – Elsősorban fejben volt nehéz megbirkózni a kihívásokkal, de most már száz százalékosan készülök a nyári eseményekre.”

Jelenleg a második hetét tölti a hódmezővásárhelyi edzőtáborban. Kicsit sajnálja ugyan, hogy az idén nem jut el melegégövi edzőtáborba, az alföldi helyszín azonban minden igényt kielégít, és a felkészülési időszakhoz képest remekül megy Miláknak az úszás.

Az érdi úszó két kihívásra készül: a nyáron junior Európa- és világbajnokságot rendeznek. Előbbinek Netanya, utóbbinak Indianapolis ad otthont. A három pillangótávon már teljesítette az előírt szintidőt, a kemény úszásnem mellett még a gyorsra helyez hangsúlyt, hogy a váltókban is számolhassanak vele.

„Egyelőre nem tudom, hogyan lehetséges mindkét versenyen csúcsformát hozni, nincs tapasztalatom ezen a téren, mindenesetre most azon dolgozunk, hogy ez sikerüljön.”

Selmeci Attila tanítványa előtt akár a hazai, júliusi felnőtt-világbajnoki szereplés is reális célként lebeghet – de inkább csak lebeghetne.

„A budapesti indulás elsősorban nem is tőlem, hanem a hazai versenytársaktól függene, ki melyik számban akar úszni. Gond viszont, hogy a felnőtt-vébé időben éppen a két korosztályos esemény közé esik, és nehéz lenne újra felpörögni. A szakemberekkel egyetértésben a juniorversenyekre koncentrálunk, azon viszont mehet minden, ami a csövön kifér.”

www.utanpotlassport.hu , 2017. március 14. kedd